Hírek

Üzenet a bűnözőknek, ideje rendet tenni!

Üzenet a bűnözőknek, ideje rendet tenni!

Demonstrációt tartott a Mi Hazánk és a Betyársereg Nyíregyházán a cigánybűnözés ellen, melynek előzménye egy késeléses támadás volt. A többszázan gyűltek össze a téren. „Az elmúlt évtizedekben kialakult egy olyan szubkultúra, amelynek tagjaira nem vonatkozik az igazságszolgáltatás és kényük-kedvük szerint garázdálkodhatnak. Mi a tisztességes bánásmódot akarjuk érvényesíteni a társadalmi igazságosság mentén!” – jegyezte meg Pakusza Zoltán, a Mi Hazánk alelnöke. Dr. Apáti István, parlamenti képviselőnk elmondta, hogy kezdeményezni fogjuk az ügyészek és bírák szigorúbb felelősségének megteremtését és az ORFK főtiszti rétegének a bérezéséből a közterületen szolgálatot teljesítő állomány létszámának a növelését, illetve az önvédelmi alapismeretek bevezetését az általános iskolában. Toroczkai László elnök szerint a roma politikusoknak kellene felhívni a roma társadalom figyelmét arra, hogy tiszteljék a magyarságot és a munkában keressék a jövőjüket, és nem arra hergelni őket, hogy ellenünk agresszív tüntetést szervezzenek.

„Minden magyar felelős minden magyarért!” – zárta beszédét a Mi Hazánk elnöke.

 

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük