MAGYAR ÖNVÉDELMI EGYESÜLET

Segítse munkánkat !

Időnként kénytelenek vagyunk felhívással fordulni a nyilvánossághoz, amikor a Magyar Önvédelmi Mozgalom és egyesület működése az anyagi forrás hiánya miatt akadozik.
Ez ügyben kérek, média támogatást az alábbi fényképes felhívásunk közzétételével. Nagyon fontos lenne!
Köszönettel!
László Attila
MÖM vezető
MÖE elnök
A gazdasági válság miatt honfitársaink tízezrei nélkülöznek, amely következményeként továbbra sincs olyan nap, hogy ne érkezzen segítségkérés hozzánk. Ehhez párosulva a közbiztonsági állapotok is fokozottan romlanak és ez ügyben is növekszik az irányunkba történő megkeresés.
Természetesen minden tőlünk telhetőt megteszünk továbbra is, hogy segítsünk azoknak a magyar családoknak, akik önhibájukon kívül kerülnek nehéz helyzetbe, illetve hathatós segítséget nyújtsunk a normális lakosság biztonságérzetének a javításában is, de az anyagi erőforrásaink jelenleg kiapadtak.
Ezért újabb felhívással fordulunk mindazokhoz akiknek a lehetőségei megengedi, hogy támogassa a bíróság által nyilvántartásba vett civil szervezetünket a Magyar Önvédelmi Egyesületet.
A felajánlások átadásáról, eljuttatásáról rendszeres és nyilvános tájékoztatást adunk, illetve igény esetén a támogatóink számára privát tájékoztatást biztosítunk.
Segítsen, hogy időben odaérjünk a segítséggel!
A Magyar Önvédelmi Egyesület számlaszáma:
OTP Bank: 11733137-23380286
IBAN: HU66 1173 3137 2338 0286 0000 0000
BIC(SWIFT)KÓD: OTPVHUHB
Elérhetőségeink:
telefon: 06 70 675 9809,
Facebook:
Köszönettel!
László Attila
MÖM vezető
MÖE elnök

dav

sdr

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük