Hírek

Továbbra sincs vége a megfélemlítésnek Mezőhegyesen! Most éppen a rendőrség terrorizálja a lakosságot.

Mezőhegyesen továbbra sem nyugodnak meg a kedélyek.
Az előre kitervelt szándékkal elkövetett kegyetlen gyilkosságot követően, amikor a településen élő négy gyermeket nevelő édesapát verték agyon majd gyújtották fel, Száva Vince utazott Mezőhegyesre és 500 cigány bűnöző felvonulását helyezte kilátásba. Száva ezzel a kijelentésével félemlítette meg az amúgy is sokkolt lelkiállapotba került helyi lakosságot, majd erre tromfol rá most a rendőrség, aki tovább folytatja a lakosság megfélemlítését.
Az utóbbi napokban Mezőhegyesről több megkeresést kaptam azzal kapcsolatban, hogy rendőrök járják a települést és a kegyeleti megemlékezést követen kialakult spontán tiltakozáson részt vevő személyek fényképeit mutogatják. Illetve helyi lakosokat idéznek be kihallgatásra a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányságra, amely értelmében garázdasággal vádolják őket.
Vérlázító a rendőrség hozzáállása, amiért teret engednek a magyarság ellen irányuló, etnikai alapon történő uszításnak és a bűnpártolók oldalára álltak.
Nagy Lajos rendőr alezredes azt ígérte számomra, hogy csend lesz és rend lesz Mezőhegyesen!!!
De arról nem beszélt, hogy ennek értelmezése sajátos, hiszen egy csendes és alattomos karhatalmi módszerrel felemlíti meg most a tisztességes munkából élő lakosokat, amiért összefogtak és kiálltak a saját biztonságérzetük érdekében.
 
Mezőhegyesen a tehetetlen rendvédelem most így akar bosszút állni a helyi lakosságon. A járási rendőrség éveken keresztül hagyta garázdálkodni a bűnöző bandát Mezőhegyesen, amelynek a tagjai végül egy kegyetlen gyilkosságot követtek el.
Ilyen lesz majd a csend és a rend Mezőhegyesen? Hiszen egy átlag adófizető állampolgár számára szokatlan ez a rendőri megfélemlítés és inkább meg sem mukkan majd, nehogy megbüntesse a rendőrség amiért szót emel a saját biztonsága érdekében.
A bűnözök látva ezt a rendőri magatartást, viszont új erőre kaptak, hiszen a „rendvédelem” őket pártolja.
Természetesen a Magyar Önvédelmi Mozgalom nem hagyja magára a jogfosztott helyi lakosságot, akik mindeközben aláírást gyűjtenek, azért, hogy költözzön el a gyilkos család Mezőhegyesről.
Jogászainkat már tájékoztattam a kialakult helyzetről, akik minden segítséget megadnak azoknak a helyi lakosoknak, akik hozzánk fordulnak a rendőrség megfélemlítő akciója miatt.
 
Korábbi híranyagok az esetről:

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük