Hírek

A gettó sztori folytatódik – újra Csepelen járt a MÖM

„Végre valaki kezdeményezett, jöhetnének sűrűbben”, ilyen és hasonló kommentek jelentek meg a legnépszerűbb közösségi oldalon, szombat délután a Magyar Önvédelmi Mozgalom tagjainak, a Csepel-Ady Endre úti lakótelepen történt sétáját követően.

Mint a MÖE elnöke és tudósító indultam el a „környezetismereti” tanulmányútra Csepelre, miután az utóbbi időben megint egyre több panaszos segítségkérés és jelzés érkezett hozzám az Ady Endre úti lakótelepről.

Az oknyomozó bejárásra kértem, hogy 1-2 bajtársam kísérjen el, de mint a fényképekből is látszik, ahhoz képest elég jól összeszaladt a csapat, így közel 30 fős kísérettel indultam útnak.

A bejárás közben több járókelőt is megszólítottam, illetve volt, aki magától jött oda hozzánk és panaszolta el sérelmeit.  Mint hallhattuk, a környék egyre élhetetlenebb a számukra, és ezt gyakorlatilag mind a közelben lévő Vasas utcai lakosok számlájára írják. 

Elmondásuk szerint a  drogos alakok jelenléte mindennapossá vált, csakúgy mint a cigány származású nagyobb gyerekek és fiatalok agresszív és kötekedő viselkedése. Hiába van a szép elkerített játszótér a lakótelepen, amikor a szülők felügyelet nélkül már nem merik elengedni a gyerekeket. Ez leginkább annak köszönhető, hogy a tizenéves cigánygyerekek a szomszédos „gettókultúrából” érkezve terrorizálják és fenyítik a kisebb lakótelepi gyermekeket.

melyik lakó pedig szólni mer a gyermeke, vagy a saját nyugalma érdekében annak bosszúból sárral, vagy tojással dobálják meg az ablakát. Az ilyen jellegű esti támadásoknak több ablak látta már a kárát és megriadt kisgyermekek sírása töri meg ilyenkor az otthon csendjét.

Nem meglepően a helyi dohányboltba is csak egyesével mehetnek be a vásárlók, de az eladó elmondása szerint nem a korona vírus járvány miatt, hanem sokkal inkább közbiztonsági okok vannak a háttérben. Itt egyébként nem ritka, hogy összeszólalkoznak a bolt mellett italozó és a betépett alakok, amely foglalatosság, már több esetben is verekedésbe torkollott.

A normális életre jogosan igényt tartó emberek, folyamatosan költöznek el a környékről, vagy fontolgatják a költözést.

A lakótelepi helyzet feltárását követően indultam el a MÖM tagjaival, a hírhedt környéknek számító Vasas utcába, ahol a megszokott „gettósztori” látvány fogadott bennünket.

A lelakott, vagy lerombolt állapotú épületek, mérhetetlen igénytelenség és szemét látványa tárult a szemünk elé.

A korai délutáni órában különösebb életet nem tapasztaltunk, mindössze 1-2 kevésbé bizalom gerjesztő, és néhány sörös dobozzal a kezében kóválygó alakkal találkoztunk.

Az egyik „szemetelős” ház kapualjából, miután elhaladtunk az épület mellett 5-6 cigány férfi szivárgott elő, az egyikük a kezében egy jókora lapátot szorongatott. Gondoltuk elszégyelhette magát a sok „turista” láttán és gyorsan kisietett társaival, hogy összelapátolják a szemetet.

Majd néhány házzal arrébb szólítottam meg egy utcán beszélgető hölgyet és fiatalembert, hogy mi a véleményük a Vasas utcai közbiztonságról. Mint kiderült éppen egy ingatlan adásvételi beszélgetésbe csöppentem, így elnézést kérve a zavarásért és bízva abban, hogy nem romboltunk bele nagyon az üzletbe, folytattuk tovább utunkat a MÖM tagjaival.

Visszatérve az Ady Endre útra, sem javult jelentősen az összkép, hiszen a buszmegálló és környéke szintén mély igénytelenségről tanúskodott.

Végezetül még néhány lakossal váltottunk szót, illetve többen már integettek az ablakból meglátva alkalmi csapatunkat.

A szombat délutáni oknyomozás, ismét rávilágított arra a sajnálatos tényre, ami egyre inkább jellemzi a magyarországi települések jelentős részét, hogy olyan területek jöttek és jönnek létre, ahol a magyar állam képtelen, vagy alig képes fenntartani a törvényes rendet.

Csepelen az Ady Endre úti lakótelepen és környékén szintén komoly probléma, hogy a becsületesen dolgozó emberek ingatlanjai folyamatosan elértéktelenednek el és fennáll a veszélye annak, hogy az állam tehetetlensége miatt, életek munkája megy tönkre.

A probléma nem tűr halasztást és azonnali megoldásra van szükség. 

Ebben a napjainkban kialakult nemkívánatos helyzetben, amikor a rendőrség létszáma soha nem látott mértékűre csökkent le, nyújthat átmeneti megoldást, a jogkövető személyi egyesülések hivatalos bevonása, a településvédelmi és közbiztonságérzet javító feladatok ellátásába.

László Attila Tibor – MÖM vezető beszámolója alapján, MÖM hírszolgálat

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük