
MÖM napok Zagyvarékas 2023
Zagyvarékason a Kisszögben, június 24-én, szombaton tartotta meg új tagjainak eskütételét a Magyar Önvédelmi Mozgalom és a Magyar Levente Mozgalom.
A már kilencedik éve rendszeresen minden nyáron megrendezésre kerülő MÖM Napok keretében az ünnepi eseményen felszólalt Budaházy György 2006-os politikai elítélt, Kónya Dorka a HVIM szóvivője, Pakusza Zoltán a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, Bartha Sólyom Koppány a Levente Mozgalom vezetője, Ty Zsolt a BS vezetője és László Attila MÖM vezető.
A rendezvényt zavartalanságát nagy erőkkel biztosította a rendőrség és a Magyar Önvédelmi Mozgalom biztonsági szolgálata is.
A jelentős biztonsági intézkedések indokoltnak voltak, mivel cigány származású provokátorok az előzetes információkat alátámasztva, több alkalommal is próbálkoztak a békés rendezvény megzavarásával. László Attila MÖM vezető beszédében megköszönte a zagyvarékasi önkormányzat kitartását, amely ellenállt a külföldről pénzelt balliberális pártok és az önjelölt cigány „jogvédők” több napig tartó ostromának.
Az ünnepi ceremóniát követően vette kezdetét a mozgalom hagyományőrző rendezvénye és a magyaros ételek főzőversenye.
Ezúton is üdvözöljük a Magyar Önvédelmi Mozgalom soraiban újonnan csatlakozó bátor hazafiakat és köszönjük mindazoknak a közreműködését, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a rendezvényünket ebben az évben is méltósággal tudtuk megtartani.
Az eseményről hamarosan helyszíni videóval is jelentkezünk!
MÖM hírszolgálat









































Egy hozzászólás
Gerstner János
Szeretnék jelentkezni! Hol tehetem meg? A telefon számom 06 70 774 10 51