Hírek

Embercsempész bandát buktatott le a MÖM tagja Ausztriában.

A Németországban ingázó munkavállaló Rusvai László a MÖM Jászsági csoportjának a tagja vasárnap este Bécs belvárosában vett fel két utast.

Mint hírszolgálatunknak elmondta, az ingázóknál ez egy bevett szokás, hogy Magyarországról, vagy Ausztriából a szomszédos Németországba visz utasokat, munkavállalás céljából. Tegnap este sem történt ez másképpen, és egy telefonos egyeztetést követően, vette fel Bécs közelében a két utast. Az alkalmi útitársai viszont azonnal gyanússá váltak neki, hiszen nem tudtak németül, és semmilyen kommunikációs próbálkozásra sem reagáltak, csak lapítottak az ülésen. László a felismerést követően, azonnal az ismeretségi körében üzeneteket küldött ki. Elsőként a lánya vette észre a leadott SOS-t, majd villám gyorsan kapcsolatba lépett a német ill. osztrák rendőrség diszpécserével.

A telefon beszélgetést minden környéken szolgálatban lévő rendőr rádión vette. László pedig WhatsApp-on, adta meg menet közben észrevétlenül a live helyzetét, melyet a kinti rendőrség profi módon kezelt. A lánya kb. 5 perc múlva jelzett vissza, hogy megnyugodhat mert már a rendőrség látószögében vannak.

A MÖM tagja szerint egy ekvivalens példája volt az akció a nemzetközi együttműködésnek. Mint elmondta 20 órakor indult el Bécs belvárosából, és már 20 óra 17 perckor a két illegális bevándorló le volt tartoztatva. A migráns nepperek sem jártak sokkal jobban, mivel a László által megadott telefonszám segítségével, 1 óra múlva mindkettőn csattant a bilincs, az egyik aki Bécsben volt, a másik pedig Münchenben várta volna a migránsokat, őt a német rendőrség kapcsolta le.

László elmondása szerint profin működött össze minden résztvevő és a maximumot adták hozzá az akcióhoz. Az osztrák bűnügyesek, végül vaskos kézszorítással köszöntek el tőle.

Mint ismeretes három napja kemény késelés volt egy Regensburg mellett haladó vonaton 3 súlyos sérülttel. Az elkövető egy 27 éves szíriai bevándorló volt. Az esetet követően 420 rendőrt vetettek be plusz a katasztrófa védelmet és egyéb szerveket is, mivel terrorista támadásnak vélték az esetet.

A tegnapi nap margójára pedig egy adalék – három tagú családot késelt meg a vonaton egy szomáliai bevándorló, Hamburg közelében.

MÖM hírszolgálat

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük