Hírek

Egy fiatal egyetemista története – a MÖM segített

Történt ugyanis hogy Győrben a honvéd ligetben ezt a fiatal tanulòt C kategóriás ,embernek nem nevezhető alakok a múlt héten itt a vasútállomás melletti parkban vegzálták majd három helycsere után elvették tőle a vacsorát, persze rendőr vagy városrendész sehol sem volt a környéken ami mondjuk már megszokott.
Ezért a Magyar Önvédelmi Mozgalom Győri szervezetének tagjai meghívták őt egy közös sétára és persze egy jó hamburgerre.
Később ellátogattunk a vasútállomás bejáratához ott öt fős banda kényelmesen szívta a vicces cigarettát és bódult állapotban nem egészen kulturált viselkedést tanúsítottak. Megjelenésük után rövidesen továbbálltak, sajnos valahol máshol folytatják az ott megkezdett tevékenységüket.
Kérdeztük a biztonsági őröktől hogy az ügyeletben lévő rendőr miért nem reagál ezekre a dolgokra a válasz az volt hogy úgysem tudna tenni semmit, valószínű nem is akar, pedig tenni kell ez ellen ha nem teszünk semmit azzal csak megerősíteni fogjuk bennük hogy nekik mindent szabad. Közben a tanuló útnak indult haza és megköszönte hogy erőt adtunk neki és hitet hogy egyszer majd sikerül újra biztonságossá tenni a várost.
Szebb jövőt!
Bálint Csaba Győr MÖM
MÖM hírszolgálat

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük