Hírek

Ezúttal egy 4-gyermekes fiatal pár kért segítséget

A Magyar önvédelmi Mozgalom Veszprém megyei csapata gyors segítség képen összeállított egy élelmiszer csomagot, illetve 5000 forint gyors segítséget nyújtott.

A családot személyesen felkereste Török Attila Veszprém megyei vezető és Török Éva Möm tag.

Az alábbiakat tapasztaltuk tudtuk meg:

A 4-gyermekes család saját hibájukon kívül nehéz helyzetbe került, szülőknél laktak

az anya édesapja alkoholizált, a gyerekeket légpuskával fenyegette folyamatos zaklatásnak voltak kitéve, amíg a gyerekek iskolában voltak az anyuka ügyet intézet az anyuka édesapja zárat cserélt a lakás bejárati ajtaján és egy nap kizárta a családot a lakásból oda nem engedte be őket.

Egy barát biztosított számukra lakhatást, egy felújításra szoruló házban.

Az anya élettársa jelenleg nem dolgozik, a vállalkozó, akinél dolgozott,

munka leállás miatt elküldte, 150-ezer forint járandóságát nem fizette ki.

Számára december elejétől ígértek tartós állás lehetőséget, így jövőhónap első heteiben munkába áll.

Jelenleg a gyerekek után járó családi pótlékból próbálják túl élni ezt a nehéz helyzetet elmondta az anyuka Ő és élet társa 3-napot nem evett, hogy a gyerekeknek legyen mit enni.

A házat, amit lakhatásra igénybe vehettek, apránként újítják fel, próbálják lakhatóbbá tenni. Képek csatolva a jelenlegi állapotról.

Amit kaptak barátoktól berendezési tárgyakat, anyagokat azt felhasználják, de még sok mindent kell megcsinálni, hogy komfortosabb legyen, élhetőbb legyen a lakás, önerejükből ezt jelenleg nagyon nehezen tudják megtenni.

A 4-gyermek iskolába jár.

Anyagi helyzetük élelmiszerre is alig elég.

A Magyar Önvédelmi Mozgalom Veszprém megyei csapata, a család részére a fent leírt élelmiszer, csomagon kívül még tűzifát is biztosít a család részére, amit szombati napon szállítanak a számukra.

A családnak jelenleg, amire szüksége lenne:

 Tartós élelmiszer tisztálkodási szerek

a lakás rendbetételéhez, anyagok / vakoló anyag,festék,burkoló anyag, csövek, szaniter árú/

Illetve anyagi segítségre is szükségük lenne.

A szülőknek nincs bankszámla számuk, így aki anyagilag tudja támogatni őket

a legidősebb fiú részére nyitott bankszámla számra tud utalni támogatást.

OTP Bank

Rácz Lionel Tamás

11773360-02164991

Személyes tapasztalatom szerint a fiatal pár jóra való dolgos, felelősen gondolkodóak.

A sorsukat a továbbiakban figyelemmel kísérjük és segítjük őket

Hazafias üdvözlettel

Török Attila – Veszprém megyei vezető

 

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük