Hírek

Rászoruló Magyar családoknak szervezett nagy sikerű akciót, a MÖM és a Mi Hazánk, a Pest megyei, Pilisen.

Vasárnap reggel fél 8-tól, várták Pilisen a piacon, a MÖM és a Mi Hazánk mozgalom tagjai azokat a  helyi és környékbeli lakosokat, akik számára segítséget jelentett a jó minőségű, Hollandiából és a hazai támogatók által felajánlott ruhaneműk, ingyenes elvitelének a lehetősége.

A részvétel a vártnál is nagyobb volt, hiszen három óra hosszán keresztül folyamatosan érkeztek az érdeklődők, akik szinte kivétel nélkül találtak maguknak, vagy a gyermekeik számára megfelelő minőségű ruházatot.

Az érdeklődés az esemény után is tart, hiszen azóta is folyamatosan érkeznek a kérések, és a felajánlások a Magyar Önvédelmi Egyesület elnökéhez László Attilához.

A jótékonysági akciónak, minden bizonnyal lesz folytatása, hiszen a szervezők kezdeményezése és a lakosság igénye a jelek szerint egymásra talált.

Ami különösen tetszett az érdeklődőknek, nagyon sok hasonló jellegű, karitatív akcióval ellentétben, ezen a délelőttön a MÖM tagjainak köszönhetően, minden résztvevő nyugodt körülmények között tudott válogatni, a bőséges kínálatból.

Áldott adventi várakozást kívánunk!

MÖM hírszolgálat

 

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük